Salgótarjáni Atlétikai Club

Tizenegy SAC-os arany

III. Tanévnyitó esti futás

A Tanévnyitó fesztivál keretében harmadik alkalommal rendezett esti futóversenyt Salgótarján önkormányzata, a Fő téren kialakított versenyközponttal. A SAC 11 aranyat szerzett, összesen 22 SAC-os nyakába került érem az este során.

DSC_0451A két táv ugyanaz volt, mint az előző esztendőkben. A rövidebb, körülbelül 1 kilométeres penzum megkerülte a művelődés központot, és a Madách gimnáziumnál fordult vissza, míg a hosszabb, 4 kilométeres kör „megmászta” a Szerpentin utat is.

Idén leginkább a „profibb”, azaz a futással komolyabban foglalkozó sportolók sorakoztak a rajtoknál, de azért a teljesen amatőrök is képviseltették magukat. A két mezőny egy közös bemelegítéssel készült az indulásra, a lebonyolításba a Dornyay SE, a rendőrség és a polgárőrség is besegített.

A rövidebb távot a SAC utánpótlása sajátította ki, a harmadszor győztes Szabó Dávid, és Bartkó Virág nyerte az abszolútot. A hosszabb penzumon a TTT versenyzője, Hajósi Ferenc győzött, míg a lányoknál a tájfutásban és atlétikában is jeleskedő Mag-ikrek nyertek, férfiakat is megszégyenítő eredménnyel.

Az eredményhirdetés során a dobogósok érmet, oklevelet és nagy tapsot kaptak.

A SAC-os dobogósok.

Rövid táv.

10 éven aluliak. Fiúk: 1. Oláh Bátor. Lányok: 1. Virágos Zsófia. 10-14 évesek. Fiúk: 1. Simkó Máté Boldizsár, 2. Szabó Barnabás. Lányok: 1. Bartkó Virág, 2. Kovács Gyöngyvirág. 14-18 évesek. Fiúk: 1. Szabó Dávid, 2. Vanó Gergő. Lányok: 1. Kőrös Eszter, 2. Krizs Nikolett, 3. Szőllős Petra.

Hosszú táv.

14 éven aluliak. Fiúk: 1. Reichardt Zalán … 3. Papik Zétény. Lányok: 2. Reichardt Liza, 3. Bali Emese. 14-18 évesek. Lányok: 1. Mag Viktória, 2. Mag Fruzsina, 3. Bali Sára. 18-35 évesek. Férfiak: 1. Stork Mihály. Nők: 2. Mrakics Nikolett. 35 éven felüliek. Férfiak: 1. Langer Olivér. Nők: 1. Komka Zsuzsanna.

Album

DSC_0441

Hozzászólás