Salgótarjáni Atlétikai Club

Remek SAC-os szereplés

IX. Biomed tókerülő futás, Palotás

Közel négyszázan döntöttek úgy, hogy az elmúlt hét végén rajthoz állnak a kilencedik alkalommal megrendezett Biomed tókerülő futásra. Palotáson a szép számú helyi indulókon kívül a megye, és az egész ország számos pontjáról érkezett versenyzők is futócipőt húztak.

11167986_549821648507025_8611758557064985917_nA Futapest versenyiroda sorozatához híven, ezúttal is két táv közül lehetett választani, a rövidebb penzum 3,8 kilométer volt, de aki hosszabbra vágyott, 12,6 kilométert kellett teljesítenie. Bár az időjárás nem nehezítette meg a futók dolgát, a korábbi esőzések mély nyomot hagytak a pályán.

Bár ezúttal egy abszolút elsőség sem maradt a megyében, a nógrádiak így is számtalan kategória elsőséget, illetve dobogós helyet bezsebeltek. A rövidebb távon a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) versenyzői végeztek az abszolút értékelés első három helyezettjei között, Kadlót Zoltán négy másodperccel, míg a nőknél Burai Virág bő egy perccel maradt le a győztestől. A hosszabb távon Laczkó Rozina Luca (Tarjáni Tornádó Triatlon SE) a harmadik legjobb hölgy lett, de a pásztói Zólyomi Kinga is csak egyetlen pozícióval maradt le a dobogóról.

A helyiek újra kitettek magukért, öröm végignézni a jegyzőkönyveken, hogy ezúttal is milyen sokan képviselték Palotást.

12106849_549821691840354_2931978145591329482_nA terepfutó versenysorozat idei szezonjának végéhez közeledve egyre több kategóriában dőlnek el az abszolút helyezések, például a szécsényi veterán, Jusztin Ferenc elsősége sem forog már veszélyben a hátralevő állomásokon.

A sorozat következő fordulóját október 24-én, azaz most szombaton Pilisszentlászlón rendezik meg.

A SAC-os eredmények.

Rövid táv (3,8 km).

Férfiak (127 induló): 2. (kategóriájában 1.) Kadlót Zoltán (SAC) 13:09 … 9. (1.) Langer Olivér (Zenit-SAC) 14:22 … 30. (6.) Illés Larion (SAC) 16:35 … 36. (2.) Simkó Máté Boldizsár (SAC) 17:02 … 60. (5.) Oláh Bátor (SAC) 18:19 … 69. (10.) Papp Lukács (SAC) 18:41.

Nők (107): 2. (1.) Burai Virág (SAC) 16:03 … 6. (5.) Kovács Gyöngyvirág (SAC) 16:53 … 8. (7.) Halasi Hanna (SAC) 17:19 … 12. (3.) Kőrös Eszter (SAC) 17:45 … 18. (1.) Hegedűs Flóra (SAC) 18:49 … 20. (9.) Gulya Liliána Luca (SAC) 19:08 … 24. (3.) Tajti Eszter (SAC) 19:51 … 28. (4.) Ampli Ágnes (SAC) 20:49 … 30. (4.) Hegedűs Lászlóné (SAC) 21:10.

Hosszú táv (12,6 km).

Nők (37): 15. (4.) Katona Beáta (SAC) 1;12:40.

Teljes jegyzőkönyv.

Album.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: